2011. július 11., hétfő

Csokoládés jégkrém

Legyünk őszinték, ha beköszönt a kánikula, kinek van kedve a meleg konyhában szorgoskodni? Senkinek, de azért valami édeset ilyenkor is megérdemlünk. És mi más esne a legjobban, mint a saját fagylalt! Ezt kivételesen főzni kell, de azért gyorsan megvan, nem kell sokat rostokolni a tűzhely mellett. Egy igen régi könyvből van a recept, talán lesz, akinek ismerős a Kétbalkezes kamaszlányok kézikönyve. A könyv címéből látszik, hogy még kezdők is bátran nekivághatnak, nem igazán lehet elrontani. Amióta van jégkrémkészítő formánk, azóta abban szoktuk kifagyasztani, de egy sima dobozban is be lehet rakni a fagyasztóba.


Hozzávalók:
2 tojás
2 púpozott kk. liszt
fél tábla 70 %-os étcsokoládé (vagy 2 kk. kakaópor)
1 csésze porcukor
1/2 l tej
  1. Forraljuk fel a tejet.
  2. A tojásokat, a lisztet és a porcukrot keverjük ki és az apróra tördelt csokoládéval együtt állandó kevergetés mellett öntsük a forró tejhez. Addig kevergessük, amíg be nem sűrűsödik.
  3. Ha picit kihűlt, öntsük a jégkrémkészítő formákba és mehet a mélyhűtőbe.
Forrás: Karakó - Kuncze, Sz.: Kétbalkezes kamaszlányok kézikönyve (1990)

2011. június 23., csütörtök

Helyzetjelentés az erkélyről - 2011. június

Tavaly nyáron már adtam hírt az erkélyen növekvő konyhakertről, gondoltam ideje bemutatni az idei növényeket is. A paradicsomtöveken már vannak aprócska, zöld paradicsomok, van egy egész szépen alakuló paprikapalánta és több cserép rozmaring is (még a tavaly Horvátországból "importáltak" is megvannak!).

2011. június 22., szerda

Vaníliás cseresznyefagylalt

Ez igazából nem új recept, hanem a már egyszer feltett eperfagylalt átirata cseresznyére és vaníliára. Mondanom se kell, ez is isteni :)



Hozzávalók:
350 g kimagozott cseresznye
115 g cukor
190 g tejföl
190 g tejszín
1-2 kupaknyi vaníliakivonat
  1. A kimagozott és félbevágott cseresznyét öntsük le a cukorral, jól keverjük el, majd lefedve hagyjuk egy jó órát állni.
  2. Ha letelt az idő, adjuk a cukros gyümölcshöz az összes többi hozzávalót és mixeljük össze. Tegyük dobozba és mehet a fagyasztóba.
  3. Ha nélkülözzük a fagylaltgépet, kb. fél óránként kavarjuk át villával a dermedő fagylaltot (az elősírás szerint max. 3-szor!).

2011. június 20., hétfő

Kókuszos-(ét)csokoládés cookie

Ez életem legjobban sikerült cookie-ja, de tényleg! És még csak meg sem égett az alja, ami nálam nagy szó! Kicsit olyan, mint a Bounty. Nem túl édes, nem túl kókuszos és még étcsokis is. A recept innen.



Hozzávalók:
100 g kókuszreszelék
155 g liszt
1/2 tk. sütőpor
1/2 tk. szódabikarbóna
csipet só
150 g barna cukor
6 dkg vaj/margarin
1 tk./kupaknyi vaníliakivonat
1 nagy tojás
100 g felaprított (ét)csokoládé
  1. Először pirítsuk aranybarnára a kókuszreszeléket egy száraz serpenyőben.
  2. A vajat és a cukrot keverjük habosra, majd dolgozzuk össze a vaníliaaromával és a tojással is.
  3. Keverjük össze a száraz alapanyagokat (a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát és a sót), majd adjuk az egészet a tojásos keverékhez a kókusszal és a csokoládédarabokkal együtt.
  4. Sütőpapírral béleljünk ki egy tepsit és rakosgassunk rá diónyi halmokat a tésztából. Egy picit lapogassuk le őket és (180 fokon) 10-12 perc alatt süssük meg őket!

2011. június 19., vasárnap

Madártej

Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a madártejet mindenki szereti. Sőt, sokak gyerekkori kedvence is, csakúgy, mint nekem! Bevallom, én sokáig azt hittem, hogy ez egy igazi magyar édesség, de mint megtudtam, a franciáknak köszönhetjük. A HVG szerint az eredeti neve isle flotant, azaz úszó sziget, de egy másik oldalon azt olvastam, hogy franciául "Oeufs á la neige"-nek hívják. Hogy hogyan lett a magyar változat neve madártej, azt nem tudom, de az úszó sziget talán találóbb...

Egyszerű, de nagyszerű édesség, a hozzávalók (tej, tojás, cukor) általában megtalálhatóak minden háztartásban, csak időt kell szánni az elkészítésére. A hozzávalók mennyiségével kapcsolatban többféle változatot lehet olvasni, a mi változatunk Nagypapám eredeti Váncza könyvéből (1936) való.



Hozzávalók:
5 tojás
1 l tej
1 csomag vaníliás cukor (esetleg egy kis vanília kivonat)
20 dkg cukor
2 dl víz
  1. Először válasszuk szét a tojásokat. A fehérjéket verjük kemény habbá.
  2. Közben a tejhez adjuk hozzá a vaníliás cukrot és forraljuk fel. Egy evőkanál segítségével szaggassuk ki a habgaluskákat és apránként főzzük meg őket a forró tejben. Egy szűrős kanál segítségével ki tudjuk őket halászni.
  3. Ha megvannak a galuskák, a tojássárgákat keverjük ki a cukorral. Közben egy lábasban melegítsünk vizet, hogy majd vízgőz felett el tudjuk készíteni a madártej alapját. Ehhez a cukros keveréket keverjük el a (kicsit kihűtött) vaníliás tejjel, valamint 2 dl vízzel és tegyük a vízgőz fölé. Állandóan kevergetve főzzük fel.
  4. A híg krémet osszuk szét tálkákba és tegyük rá a habgaluskákat!

2011. június 14., kedd

Csokoládés banánfagylalt

Igazából ez a világ legegyszerűbben elkészíthető fagylaltja. Még fagylaltgép sem kell hozzá, csak néhány igencsak érett banán. Isteni krémes, egészséges és nem utolsó sorban nagyon-nagyon finom a végeredmény. A hozzávalók mennyisége szabadon variálható...


Hozzávalók:
3 nagyon-nagyon érett banán
1 ek. kakaópor
néhány kocka étcsokoládé
  1. A banánokat, a kakaóport és a csokoládét turmixoljuk jó alaposan össze (aprítógépben).
  2. Miután dobozba öntöttük, tegyük be a fagylaltot a mélyhűtőbe és miközben fagy, néhányszor villával lazítsuk fel. Ha elérte az általunk kívánt állagot, tálaljuk!

2011. június 13., hétfő

Újra pizza

A családi pizza receptjét egyszer már feltettem a blogra, de a hozzá tartozó képet nem nevezném jól sikerültnek, így készült egy újabb kép róla! A receptet is bemásoltam, hátha valaki kedvet kap az elkészítéséhez.


Hozzávalók:
35 dkg finomliszt
25 g élesztő
1 kevés cukor
1 kk. só
1,5 dl langyos víz
3 ek. olaj
3 tk. vaj
tetszés szerinti feltétek, pizza szósz (házi vagy kész)
  1. Az élesztőt a kicsit megcukrozott langyos vízben futtassuk fel.
  2. A lisztbe tegyük bele a sót, vajat és olajat, majd a felfuttatott élesztőt. Az egészet kézzel dagasszuk össze. Akkor jó, ha már nem ragad a kézhez, rugalmas, homogén állagú.
  3. Az egészet tegyük bele a kelesztőtálba, és kb. fél órát kelesszük (ha nincsen spec. tál, az sem baj).
  4. A tésztát nyújtódeszkán nyújtsuk tepsi méretűre (vagy kerekre, tetszés szerint).
  5. A tepsibe fektetett tésztát kenjük meg a szósszal és tegyük rá a feltéteket.
  6. Kb. 12 perc alatt süssük meg!

2011. június 6., hétfő

Eperfagylalt

A blogokon terjed a fagylaltkészítési-láz, köszönhetően az egyre nagyobb melegnek. A kedvenc blogomon találtam ezt a tényleg egyszerű, gép nélkül elkészíthető eperfagylalt receptet, és most sem csalódtam :). Olyan, mint a cukrászdában, finom és epres és jó, hogy fagylaltgép nélkül is el lehet készíteni.


Hozzávalók:
350 g friss eper
115 g cukor
190 g tejföl
190 g tejszín
fél kk. citromlé
  1. A megtisztított és feldarabolt epret öntsük le a cukorral, jól keverjük el, majd lefedve hagyjuk egy jó órát állni.
  2. Ha letelt az idő, adjuk a cukros eperhez az összes többi hozzávalót és mixeljük össze. Tegyük dobozba és mehet a fagyasztóba.
  3. Ha nélkülözzük a fagylaltgépet, kb. fél óránként kavarjuk át villával a dermedő fagylaltot (az elősírás szerint max. 3-szor!).

2011. május 30., hétfő

Görög kolbászkák

Már van egy fasírtszerű étel a blogon (lásd betyár gombóc), most itt az újabb. Ez nem magyar, hanem görög. Latsia oldalán láttam az eredeti receptet és nagyon tetszett, hogy semmi extra alapanyag nem kell hozzá. Viszonylag gyorsan elkészül és finom! Az eredeti neve szudzsukakja, ami kolbászkákat jelent (ha jól gondolom...). A kolbászkákat fehérboros paradicsommártásban kell készre sütni és állítólag bármilyen köret passzol hozzá. Az eredeti mennyiséget feleztük, de szerintem a szószból lehet többet is készíteni és úgy megsütni, mert akkor az egész szaftosabb lesz.


Hozzávalók a mártáshoz:
1 kisebb fej hagyma
vaj és olaj
1 ek. liszt
1/2 ek. cukor
1/2 csésze víz
1/2 csésze fehérbor
kb. 20 dkg paradicsom pürésítve (jó konzervből is)

a kolbászkákhoz:
1 tojás
1 szeletke kenyér felaprítva
1/2 csapott ek. zsemlemorzsa
1 ek. liszt
1 kisebb fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem (vagy szárított)
só, bors, őrölt kömény ízlés szerint
  1. Először a mártást kell elkészíteni. Ehhez az olaj-vaj keverékén pároljuk meg a hagymát. Ha ez megvan, akkor mehet rá a liszt, amit keverjünk el csomómentesen. Öntsük fel a vízzel, a borral és a paradicsommal. Miután felforrt, tegyük bele a fűszereket és tegyük félre a mártást.
  2. Ha a mártás elkészült, gyúrjuk össze a kolbászkák hozzávalóit. A masszából formázzunk apró kolbászkákat és forró olajon gyorsan pirítsuk meg őket.
  3. Az elősütött húsokat tegyük egy jénaiba és öntsük le a mártással. Kb. fél óra alatt süssük meg!

2011. május 15., vasárnap

Romantikus tallér

Volt egy kezdeményezésem, a kekszes vasárnap. Egy picit hanyagoltam a dolgot az utóbbi időben, de most eszembe jutott és gyorsan csináltam egy kis gyömbéres kekszet. Olyan "gyönyörű" őszi idő van odakint, hogy egy finom tea társaságában pont jól esik megeszegetni.

Az eredeti recept Joanne Fluke Hannah Swensen titokzatos esetei sorozatából való. Ezek a regények krimik, de a történetben felbukkanó sütemények receptjei is megtalálhatóak az egyes fejezetek végén.


Hozzávalók:
10 dkg vaj
25 dkg barna cukor (szerintem a 20 dkg is elég)
1 nagy tojás felverve (vagy 2 kisebb)
2 tk. sütőpor
1/2 tk. só
2 tk. őrölt gyömbér
35 dkg liszt
házi vaníliás cukor a kekszek beszórásához
  1. A megolvasztott vajat keverjük össze a cukorral. Ha egy picit hűlt, adjuk hozzá a tojást. Keverjük hozzá a sütőport, a sót és a gyömbért. Alaposan dolgozzuk össze.
  2. Jöhet a liszt és gyúrjuk jól össze. Ha nem állna össze, akkor tegyünk bele még egy tojást.
  3. A kész tésztát legalább 1 órára tegyük a hűtőbe, de ott maradhat akár egy éjszakára is!
  4. A sütéshez melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Közben nedves kézzel formázzunk diónyi darabokat a tésztából és tegyük a sütőpapírral kibélelt tepsire. Én nem hempergettem a golyócskákat a cukorba, hanem egyszerűen spatulával lelapítottam őket és megszórtam a vaníliás cukorral.
  5. Kb. 10-12 perc alatt megsülnek, majd mehetnek egy rácsra hűlni.
Forrás: Joanne Fluke: Egzotikus csók és gyilkosság (2006)

2011. május 10., kedd

Gyümölcstorta

Ígértem a gyümölcstorta receptjét. Ez a család legrégibb receptje, amit minden nagyobb ünnep alkalmával meg szoktunk csinálni, és ami mindig szuperül szokott sikerülni.



Hozzávalók a tésztához:
3 tojás
10 dkg cukor
10 dkg liszt
1 zacskó sütőpor
10 dkg margarin

1 zacskó pudingpor
0,5 l tej
3 ek. cukor
1 zacskó tortazselé
gyümölcs ízlés szerint
  1. Válasszuk szét a tojásokat. A tojások sárgáját a cukorral keverjük habosra.
  2. Közben a margarint olvasszuk fel. A lisztet keverjük el a sütőporral és az olvasztott margarinnal együtt, apránként dolgozzuk össze a tojássárgás cukorral.
  3. A fehérjét verjük kemény habbá, majd adjuk azt is a tésztához.
  4. Kikent gyümölcstorta formában előmelegített sütőben süssük készre!
  5. A megsült alapot hagyjuk egy kicsit hűlni, és készítsük el a pudingot a zacskón szereplő utasításoknak megfelelően.
  6. Ha kicsit hűlt a kész puding, öntsük óvatosan a torta mélyedésébe és várjunk egy keveset, amíg dermed egy kicsit. Közben felvághatjuk a gyümölcsöt és elkészíthetjük a tortazselét, amivel végül be fogjuk vonni a torta tetejét!

2011. május 9., hétfő

Az első születésnap

Egy éves lett az akonyhám! Percre pontosan 2010. május 9-én 15:24-kor jelent meg az első bejegyzés. Azóta eltelt egy év, kisebb-nagyobb kihagyásokkal megszületett 52 bejegyzés. A születésnapra még torta is készült, egy igazi régi kedvenc. Recept hamarosan...

2011. április 30., szombat

Csirkecomb sörös zöldséggel

Nem is gondolná az ember, hogy ha sörrel főzzük meg a csirkét és a zöldségeket, akkor milyen különleges lesz a végeredmény (és nem lesz tolakodóan sör ízű). Érdemes kísérletezni vele, mert nem csak sörös panírban kisütött húst készíthetünk sörrel, hanem pl. az alábbi majdnem egytálételt is. Köretnek jó hozzá a rizs is, de mi most krumplipürével ettük!



Hozzávalók:
8 csirkecomb (felső)
kb. 20 dkg sárgarépa
25 dkg csiperkegomba
1 csomag újhagyma
1 csokor petrezselyem
5 dl Altbier (vagy csak 3 dl, ha ilyen kiszerelésben kapunk)
1 pohár főzőtejszín
4 ek. mustár
1/2 tk. pirospaprika, só, bors, pici liszt
kevés olaj
  1. Először pucoljuk meg a zöldségeket és vágjuk őket falatnyi darabokra (gombákat negyedbe, sárgarépát karikára). A hagymát és a petrezselymet is aprítsuk fel.
  2. A combokat tegyük egy zacskóba és szórjuk rá a pirospaprikát, a mustárt, a sót és a borsot. Jól dolgozzuk bele őket a combokba.
  3. Az olajon a csirkecombokat jól süssük elő, majd tegyük őket félre egy tányérra. A visszamaradt zsiradékban pirítsuk meg a gombát, a sárgarépát és a hagymát, majd szórjuk meg egy pici liszttel és öntsük fel a sörrel. Tegyük vissza a serpenyőbe a húst is, és főzzük jó puhára az egészet.
  4. Ha úgy érezzük, hogy elkészültünk, akkor keverjük bele a tejszínt és szórjuk meg a petrezselyemmel!
Forrás: Poggenpohl: A legfinomabb sörös ételek (2003)

2011. április 27., szerda

Citromos-málnás sütemény

Ez a sütemény volt gasztronómiai szempontból a húsvét sztárja. Volt mit elfeledtetnie, többek között életem legrosszabb borjús ételét! Az eredeti receptben eper van, de nekünk málna volt a hűtőben, de így is szuper lett! Olyan jól sikerült, hogy az utóbbi napokban kétszer is megcsináltuk. Köszönet érte Doctor Peppernek! Valami nagyon könnyű citromos-vaníliás-málnás csodát kell elképzelni, és ígérem, még jobb lesz a végeredmény, mint gondolnátok :))



Hozzávalók(18 cm-es formához):
60 g vaj
65 ml tejföl
95 g cukor
1 citrom lereszelt héja
fél kk. vanília kivonat
1 tojás
125 g liszt
0,5 kk. sütőpor
csipet szódabikarbóna
csipet só
10 dkg málna (vagy bármilyen gyümölcs)
  1. A vajat, a tejfölt, a cukrot, a citrom lereszelt héját, a vaníliát és a tojást habosra keverünk.
  2. Hozzáadjuk a liszttel elkevert sütőport, szódabikarbónát és a csipetnyi sót és jól összekeverjük.
  3. A masszát sütőpapírral kibélelt tortakarikába tesszük, elegyengetjük a tetejét és rászórjuk a gyümölcsöt. 180 fokon kb. 30 percig sütjük!

2011. április 25., hétfő

Tormás almaszósz

Ezzel az egyszerű tormás almaszósszal kívánok mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket!



Hozzávalók:
3 alma
1 ek. frissen reszelt torma
2 ek. liszt
1 ek. vaj
2,5 dl tej
1 dl tejszín
só, bors, szerecsendió
  1. Az almát tisztítsuk meg, majd a tormával együtt reszeljük le.
  2. A megolvasztott vajon keverjük el a lisztet, szép simára! Adjuk hozzá a tejet és keverjük azt is csomómentesre. Ha nem sikerülne, használjunk botmixert...
  3. Adjuk hozzá az almát és a tormát, majd a tejszínt, és forraljuk össze.
  4. Ha ez megvan, ízesítsük sóval, frissen őrölt borssal és szerecsendióval.
Forrás: Nők Lapja Konyhája 2011. februári száma

2011. április 24., vasárnap

Pezsgőkrémes málnatorta

Isteni torta, sok-sok macerával! Meg nem is úgy sikerült, ahogy kellett volna... A hiba (nyilván) bennem van (bár, én a sütőre szoktam fogni a dolgot, mert egy nagyon-nagyon egyszerű sütőnk van, nem valami hőlégkeveréses csoda, ahol hőfokot is lehet szabályozni). Nem az ízével volt a baj, az tökéletes. De, a piskóta összeesett (de isteni volt az íze!!), a krém pedig nehezebben dermedt meg, mint az a recept alapján várható volt, szóval az eredeti receptet egy kis kritikával kell kezelni. Ha van bevált piskóta receptetek, akkor használjátok azt, és talán használjatok több zselatint a krémhez! Plusz, kitartást, mert elég macerás összeállítani!


Hozzávalók (18cm átmérőjű tortához):
a tésztához:
4 tojás
6 dkg cukor
10 dkg liszt
2 ek. olaj
1 citrom reszelt héja
4 ek. hideg víz

a pezsgőkrémhez:
4 tojás sárgája
8 dkg cukor
1,5 dl pezsgő
2,5 dl tejszín
1 tk. zselatin (púpozott)
15 dkg málna
  1. A tésztához a tojássárgákat, a liszt felét, az olajat, a reszelt citromhéjat és vizet keverjük össze. A tojásfehérjét a cukorral verjük kemény habbá. Ha megvan, keverjük bele a korábban összekevert tojássárgás krémet és a liszt másik felét is.
  2. Az elkészült masszát felezzük meg és süssünk belőle két 18 cm-es piskótalapot (170 fok, 8-12 perc).
  3. Közben neki lehet állni a pezsgőkrémnek. Ehhez vízgőz felett a 4 tojássárgáját folyamatosan kevergetve főzzük össze a cukorral (a recept szerint addig kell ezt művelni, amíg az ujjunkat beledugva forrónak nem érezzük). Ha ez megtörtént, robotgéppel kihűlésig habbá kell verni.
  4. Ezt követően a zselatint fél dl hideg vízben megduzzasztjuk, majd a mikróban olvadásig melegítjük.
  5. Verjük habbá a tejszínt.
  6. Adjuk hozzá a tojássárgás habhoz a pezsgőt és egy kevés felvert tejszínhabot, majd óvatosan keverjük hozzá a többi tejszínhabot is. A krémből vegyünk ki egy keveset, adjuk a zselatinhoz, hogy teljesen lehűlhessen, majd keverjük bele a pezsgőkrémbe.
  7. A krémet egy kicsit hagyjuk dermedni, mielőtt egy tortakarikában a piskótalapok közé kevernénk.
  8. Töltéskor érdemes egy sütőpapírból készült csíkot tekerni a karikába, hogy majd könnyebben ki tudjuk emelni a tortát. Az egyik piskótalapot kenjük meg a krém felével, szórjuk meg a málnával, tegyük rá a maradék krémet és fedjük be a másik piskótalappal.
  9. Tálaláskor szórjuk meg porcukorral!
Forrás: Nők Lapja Konyhája 2011. februári száma

2011. április 23., szombat

Apró kocsonyák ...

... vagyis egy jó nagy kanál leves másként. Mit csináljunk, ha marad a vasárnapi csontlevesből, ráadásul a leves alapját képező csontot/csontokat se ette meg senki? Csináljunk belőle kocsonyát! Nem kell hozzá más, csak pár kanál zselatinpor, némi zöldség a levesből (pl. sárgarépa), esetleg zöldborsó, kukorica vagy amit éppen szeretünk, és persze a levescsontról a hús!



2011. április 19., kedd

Húsos ravioli

Már elég régen tervben volt a házi ravioli és/vagy tortellini készítése. Végül ravioli lett belőle, mert az az egyszerűbb (ez persze relatív ...). A Szellem a fazékban íróját idézve "csak gyakorló buddháknak ajánlott" a készítése. Nagyon macerás, nagyon időigényes és elég sok türelem kell hozzá, mert mire betöltögetjük a kis tésztácskákat, lemegy a nap (szó szerint ...). Azért "ünnepnapokon" érdemes nekiállni, mert százszor jobb, mint a bolti. A raviolit szinte bármivel meg lehet tölteni, a neten rengeteg ötletet gyűjthetünk, én most az előbb említett blogról inspirálódtam.



Hozzávalók:
friss házi tészta 3 tojásból (készítését lásd itt)

a töltelékhez*:
25 dkg kétszer darált hús (fele marha, fele sertés)
1 kisebb fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors
1 ek. olívaolaj
* ízlés szerint mehet bele még más fűszer is!

a szószhoz:
4 gerezd fokhagyma
1 doboz hámozott paradicsomkonzerv (turmixban egy kicsit feldarabolva)
bazsalikom
pici cukor, só
1 ek. olívaolaj

a tálaláshoz reszelt parmezán
  1. Első körben érdemes megcsinálni a szószt, majd a húsos tölteléket (mivel ennek hűlnie kell egy kicsit). A szószhoz az olívaolajon futtassuk meg a feldarabolt fokhagymát, majd adjuk hozzá a konzervparadicsomot. Sózzuk meg, tegyünk bele egy pici cukrot, és bazsalikomot. Forraljuk jól össze.
  2. A szósz után jöhet a töltelék. Az olívaolajon futtassuk meg a feldarabolt hagymát, majd a fokhagymát és tegyük hozzá a darált húst is. Fűszerezzük sóval, borssal és pároljuk puhára. Hagyjuk egy kicsit kihűlni, mielőtt betöltenénk a tésztába.
  3. Ha mindez megvan, készítsük el a tésztát. Nyújtsuk ki géppel és egy pohár segítségével vágjunk ki köröket belőle. Ez nem biztos, hogy a legautentikusabb módszer, de ez tűnt a legegyszerűbbnek. Minden kör közepébe tegyünk egy kis tölteléket, vizezzük körbe a szélét, hogy jobban ragadjon. Villával nyomkodjuk le! Ha sikerült az összes korongot betölteni, akkor forró vízben főzzük meg őket.
  4. A kész tésztákat a szósszal tálaljuk és szórjuk meg parmezánnal.

2011. április 17., vasárnap

Perzsa csirke

Kivételesen nem édesség következik, hanem egy gyorsan elkészíthető főétel! Egy közel-keleti ihletésű csirkeételről van szó, amit az egyik Nők Lapja konyhájában láttam. A recept egyébként Vrábel Krisztáé. Az a jó a receptben, hogy mivel jó sokáig kell pácolni (egy éjszaka) a húst, elő lehet készíteni előző nap, és másnap már csak meg kell sütni. Az újságban csirkemellből, nyársra húzva készítették el, de szerintem finomabb combból, mivel az jóval szaftosabb hús. A pácba kerülő fűszerektől pedig igen különleges íze lesz a kész csirkének!



Hozzávalók (3 főre):
6 csirke felső csirkecomb (most csontozott, bőr nélküli)
1 mk. kardamom
1 tk. őrölt gyömbér
1 tk. őrölt fahéj
1 dl olaj a pácoláshoz, plusz egy kevés a sütéshez

  1. A pácot készítsük el először, amiben majd legalább egy éjszakán át kell a csirke darabokat pácolni. Ehhez az 1 dl olajba keverjük bele a fűszereket a só kivételével, majd tegyük bele a húsokat. Jól "maszírozzuk" bele a fűszeres olajat és tegyük a hűtőbe. Ha kevés lenne az olaj, akkor öntsünk még hozzá.
  2. Másnap a húsokat sózzuk meg és süssük meg. Most sütőben sültek készre, de lehet nyársra húzva is elkészíteni!
  3. A kész húsokat (a recept szerint mazsolás) rizzsel tálaljuk!
Forrás: Nők Lapja Konyha 2011. februári száma

2011. április 6., szerda

Sütőtökleves

Megint egy egyszerű és gyors leves receptje következik. A leves készítése közben sikeresen rájöttem, hogy én még bizony életemben nem ettem sütőtököt, vagy legalábbis nem emlékszem rá. Az egyik barátnőmtől jött az ötlet, hogy a sütőtökből levest is lehet készíteni, ami még ráadásul finom is. Maga a sütőtök remek levesalap, bátran fűszerezhetjük (ízlés szerint) és így nem egy édes, elsősorban babáknak való pürét kapunk végeredményként.


Hozzávalók:
50 dkg sütőtök, tisztítva és kockára vágva (tisztítva mérve)
1 nagyobb fej hagyma
1-2 gerezd fokhagyma
1-2 ágacska rozmaring
só, bors
2 ek. olívaolaj
(1,5 l zöldségleves, ha van)
  1. Az olívaolajon pároljuk meg a hagymát és a fokhagymát, majd adjuk hozzá a felkockázott sütőtököt. Sózzuk és borsozzuk, tegyük bele a rozmaringot, majd pároljuk a tököt is egy kevés ideig. Öntsük fel 1,5 l vízzel, vagy ha van, akkor a levessel.
  2. Főzzük addig a levesünket, amíg a tök meg nem puhul (kb. 15-20 perc). Ha ez megvan, botmixerrel pürésítsük le a levest és már tálalhatunk is!

2011. április 4., hétfő

Joghurtos újratöltve!

Már volt, de most új formában lett megörökítve, vagyis bejegyzés arról, hogy mire lehet a szilikonos bonbon formát még használni. Az alap a már ismertetett egyszerű joghurtos desszert, amit most "bonbonként" készítettünk el.

2011. április 3., vasárnap

Muffin egyszerűen...

Ez egy olyan muffin recept, amely más muffin receptekkel szemben, mindig megbízhatóan működik. Lényegében csak egy alapról van szó, amit azzal a plusz hozzávalóval variálhatunk, amivel csak szeretnénk. Tényleg több változatot kipróbáltam már, de az eredmény nem minden esetben volt vállalható!



A recept eredetét már sajnos mély homály fedi, mert egy régen kinyomtatott (és forrás nélküli) lapról van csak szó...


Hozzávalók:
16 dkg liszt
12,5 dkg margarin (vagy vaj)
12 dkg cukor
2 tojás
1 kk. sütőpor
1 csipet só
darabolt csokoládé vagy kakaópor, mák, dió, vanília aroma, gyümölcs stb. ízlés szerint
  1. A sütőt melegítsük elő. A puha margarint keverjük krémesre a cukorral, majd adjuk hozzá egyesével a tojásokat. Ehhez végül keverjük hozzá a lisztet, a csipet sót és a sütőport.
  2. Az elkészített alap tésztánkhoz most keverhetjük hozzá az egyéb ízesítőket. Én most 1 ek. kakaóport és egy kupaknyi vanília aromát használtam.
  3. A muffin formánkat pakoljuk tele muffin papírokkal és kanalazzuk bele a tésztát! Nem érdemes tele tenni a kapszlikat a tésztával, mert a sütőpor miatt meg fog nőni! Kb. 15 perc alatt megsül.

2011. március 28., hétfő

Sajtos csiga

A sajtos csiga régi, családi recept, ennek ellenére évek óta nem sütöttünk. Méltatlanul, mert igazi vendégváró recept. Előre el lehet készíteni és a mélyhűtőben tárolni, egészen a felhasználásig. Ha jön valaki, akkor csak előveszünk egy adagot, felvágjuk a félkész tésztát és pillanatok alatt megsütjük az apró csigákat. Igazából frissen sülve a legfinomabb...


Hozzávalók:
25 dkg margarin
25 dkg liszt
1 mk. sütőpor
1 dl tej
2 csipet só
1 mk. pirospaprika
15 dkg reszelt sajt (füstölt)
  1. A margarin felét (12,5 dkg), a lisztet, a sót és a sütőport összemorzsoljuk, majd a tejjel tésztává gyúrjuk.
  2. Ha ez megvan, elkészítjük a krémet, amit majd a csigákba töltünk! Ehhez a maradék margarint (12,5 dkg) a reszelt sajttal, a pirospaprikával és egy csipet sóval sima krémmé keverjük. Ha füstölt sajtot használunk, akkor a sózás elmaradhat.
  3. A tésztából ezután három 10 cm széles téglalapot nyújtunk, amiket hosszában ketté vágunk. Minden lapot megkenünk a sajtos krémmel és szorosan feltekerünk a 10 cm-es él mentén. Így jó esetben kb. 10 cm átmérőjű hengereket kapunk.
  4. Felhasználásig a hengereket fóliába csomagolva a (mély)hűtőben tárolhatjuk. Ha azonnal sütni szeretnénk őket, akkor is érdemes egy kicsit hűteni őket.
  5. Sütéskor a tésztarudakat éles késsel 0,5 cm vastag darabokra szeleteljük. Meleg sütőben aranysárgára sütjük a csigákat, vigyázni kell, mert gyorsan megsül.

2011. március 27., vasárnap

Egyszerű joghurtos desszert

Lényegében nem is recept fog most következni, hanem csak egy ötlet. Ötlet arra, hogyan készítsünk gyorsan, percek alatt - akár fogyókúrásnak is nevezhető - finom desszertet. Ráadásul így még a gyümölcsjoghurt-fogyasztásunkat is fel tudjuk dobni, nem kell egyszerűen a poharából bekanalaznunk. Csak kis munkánk lesz vele, de látványos desszertet állíthatunk elő! Most az egyszerűbb, gyümölcsjoghurtból készülő változatot csináltuk meg, de cifrázható a dolog, ha sima joghurtot használunk és friss gyümölcs levét és felvágott húsát használjuk fel. Igazából a gyümölcsjoghurtot is fel lehet dobni némi igazi gyümölccsel, ez jelen esetben elmaradt. Az ötletet még évekkel ezelőtt az Édes élet cukor nélkül oldalán láttam. Most, hogy van szuper szilikonos sütőformám, abban dermedt meg a citromos ízesítésű desszert, így még különlegesebb lett a végeredmény!


Hozzávalók:
2 pohár joghurt/gyümölcsjoghurt
1/4 zacskó zselatin (kb. 6 g)
gyümölcs ízlés szerint (ha nem gyümölcsjoghurtot használunk vagy szeretnénk, ha gyümölcshús is kerülne a desszertbe)
  1. A joghurtot a zselatinnal melegítsük össze, de ne forraljuk fel, mert akkor nem fog működni. Ha ez megtörtént, akkor most keverhetjük hozzá az ízlés szerint felvágott gyümölcsöt és öntsük a folyadékot a kiválasztott (szilikonos)formánkba.
  2. Ha kihűlt egy kicsit, mehet a hűtőbe, ahol szépen meg fog dermedni. Ha szilikonos volt a formánk, akkor egyszerűen ki tudjuk nyomni belőle a kész desszertet!

2011. március 22., kedd

Ír krumplileves

Vagy csak majdnem az, nem tudom..., nevezzük talán könnyített verziónak! Elég sok recept kering a neten, én az egyik (amerikai?) blogon találtam egy viszonylag gyorsan elkészíthető (light) változatot, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez a recept teljesen autentikus lenne. Ráadásul, még egy kicsit egyszerűsítettem is a recepten, csak hogy gyorsabban elkészüljön! Ha valakinek van rá igénye, a kész levest lehet sült bacon kockákkal, apróra vágott metélőhagymával vagy akár tejföllel is tálalni. Sok recept azt írja, hogy tejet is kell (1-1,5 csésze) hozzá önteni és úgy turmixolni, az ehhez hasonló változatot is érdemes lehet kipróbálni. Találtam egy magyar blogot is, ahol egy érdekes lakto-vega változat található! Én most tálaláskor csak egy kevés tejszínt öntöttem a leves tetejére és egy ágacska rozmaringot tettem rá, hogy fotogénebb legyen! Kinézetre volt már egy hasonló leves a blogon, a sárgarépás-póréhagymás krémleves mustárral, de ízre ez más, itt a krumpli dominál, bár ebben is van sárgarépa.


Hozzávalók:
50 dkg krumpli
15 dkg sárgarépa (2 közepes)
1 nagy fej hagyma
1 l húsleves (vagy 1 kocka és kevés só)
őrölt bors
1 kevés vaj
1 gerezd fokhagyma
tálaláshoz tetszőleges "feltét", lásd feljebb!
  1. A krumplit kockázzuk fel, a sárgarépát várjuk fel vagy daraboljuk fel aprítógéppel, a hagymát és fokhagymát vágjuk fel. Ha ez megvan, a felforrósított vajon a hagymát pároljuk meg, majd tegyük hozzá a fokhagymát is. Jöhet a sárgarépa és krumpli, ezeket is forgassuk át egy kicsit. Szórjuk meg frissen őrölt borssal.
  2. A zöldségeket öntsük fel a levessel és főzzük puhára. Ha megpuhultak, akkor turmixoljuk le a levest, ha akarjuk, akkor most önthetjük bele a tejet. Ha ezt a változatot választottuk, akkor egy kicsit melegítsük össze az elegyünket. Ha nem, akkor lehet tálalni az általunk választott feltéttel.

2011. március 20., vasárnap

Kardamomos aprósütemény

Az elmaradhatatlan vasárnapi keksz receptje következik. Még tavaly karácsony környékén elmentettem egy kandiscukros kardamomsüti receptjét, amit Csibénél láttam. Karácsonyra akartam volna megsütni, de aztán úgy hozta az élet, hogy nem lett az egészből semmi (nem először, és nem is utoljára! :))). Pedig ez is az a fajta keksz, amit szeretek: egyszerű recept, gyorsan megvan, szinte semmi extra hozzávaló (kivéve a kandiscukrot, amit én nem tartok otthon) nem kell hozzá, és viszonylag kis mennyiség lesz belőle. Mivel (még mindig) nem volt itthon kandiscukor, azt egyszerűen kihagytam belőle (igazából azt sem tudom, hogy milyen íze lehet) és egy picit növeltem a nádcukorral helyettesített cukor mennyiségét. Szerintem ezzel az aprócska változtatással együtt finom lett a végeredmény!


Hozzávalók:
7,5 dkg vaj
8 dkg világos lágy nádcukor
1 db tojás
15 dkg liszt
1/2 kk. sütőpor
1 csipet só
fél tk őrölt zöld kardamom
2-3 ek porcukor (a hempergetéshez)
(ha van 8 dkg apró darabokra tördelt barna kandiscukor)
  1. A vajat a cukorral keverjük habosra, majd adjuk hozzá a tojás és azzal is keverjük el.
  2. Közben a lisztet keverjük el a sóval, a kardamommal és a sütőporral, és dolgozzuk ezt az elegyet jól össze a vajas keverékkel.
  3. Ha összeállt, tegyük egy kis időre a hűtőbe, hogy a vaj visszahűlhessen. Ha ez megtörtént, sütőpapíros tepsire gyártsunk kis labdacsokat belőle és (180 fokon) kb. 12 perc alatt süssük meg őket!
  4. Ha a kész sütemények egy picit kihűltek, a porcukrot tegyük egy hűtőzacskóba és forgassuk meg benne őket!

2011. március 17., csütörtök

Zabos-vaníliás cookie

Igazából zabos-vaníliás keksznek (alias zabfalat) indult a dolog, de valami nem működött rendesen és végül cookie lett belőle. Hiába hűtöttem a tésztát majd másfél napig, nem lett szeletelhető a tészta, mint ahogy a recept szerint kellett volna legyen. Így szeletelés helyett kis labdacsokat gyártottam belőle és a sütőpapíros tepsin egy picit kilapítottam őket. De így is finom lett - a recept tényleg nagyon jó, egyszerű és semmi extra nem kell hozzá és akár 1-2 nappal korábban is össze lehet dobni, majd mehet a hűtőbe -, csak ezért merészeltem most közzé tenni. A recept Rachel Allen: Bake! c. könyvében jelent meg, és a Kell egy recept oldalán találtam rá. Szerintem fogok még vele kísérletezni, mert megéri a fáradtságot...


Hozzávalók:
10 dkg vaj/margarin
5 dkg porcukor/világos lágy nádcukor
1/2 vaníliarúd kikapart belseje
10 dkg liszt
1/4 teáskanál sütőpor
5 dkg zabpehely (én nagyot használtam, de talán jobb a kis szemű)

  1. A margarint keverjük habosra a cukorral és a vaníliával, majd keverjük össze az összes többi hozzávalóval.
  2. Ha összeállt, tegyük folpackba és hengergessünk belőle egy kb. 5 cm átmérőjű hengert. Most mehet a hűtőbe (akár 1 napra is!).
  3. Sütés előtt a hengerből vágjunk 0,5 cm vastag darabokat és kb. 12 perc alatt süssünk meg a kekszeket. Mielőtt leszednénk a kész kekszeket a sütőpapírról, várjunk egy keveset!

2011. március 16., szerda

Pikánsnak mondott répasaláta

Ez a saláta a mai vacsorám egyik része volt, igazából csak magam miatt teszem fel a "receptjét" (inkább a hozzávalók listájának nevezném), mert egyébként elfeledkeznék róla, pedig gyorsan összedobható. Pikáns a gyömbértől és a fokhagymától, meg a balzsamecettől. Különleges, nagyon finom, de tényleg! A recept az internetről van, de egy kicsit variáltam rajta (nincsen benne méz, viszont van lila hagyma). Nem túl fotogén szegény, de az íze kárpótol ezért :)!


Hozzávalók (1 főre):
1 nagyobb sárgarépa
1/2 fej lila hagyma
5 dkg füstölt sajt
1 pici gerezd fokhagyma
ugyanennyi friss gyömbér
1 evőkanál (fehér) balzsamecet
pici só
1 pohár sűrűbb joghurt
1-2 salátalevél
  1. A répát és a sajtot reszeljük le, a lila hagymát szeleteljük fel vékonyan.
  2. A balzsamecetből, a reszelt gyömbérből és fokhagymából, valamint egy pici sóból készítsük el az "öntetet".
  3. A répa és a hagyma mehet egy tálba. Öntsük rá az öntetünket és keverjük jól el. Ha ez megvan, tegyük hozzá a reszelt sajtot és óvatosan forgassuk össze. Mehet a hűtőbe egy kis időre. Tálaljuk salátalevélen (ha van) és pakoljuk meg a joghurttal!

2011. március 15., kedd

Fűszeres burgonya- és csicseriborsó-leves

Ezzel a levessel csatlakoznék a Könyves Kedd mozgalomhoz. Az ötlet szuper és arra sarkallt, hogy a majd egy éve beszerzett jó kis leveses könyvemből (Carole Clements: A legjobb receptek : levesek) már vagy egy fél éve elkészíteni tervezett levest végre meg is csináljam! Nem csalódtam, a leves laktató és keleties aromákat varázsol elénk. Még a konzervatív-ízlés akadályával is sikeresen felveszi a versenyt, szóval érdemes kísérletezni vele...


Hozzávalók:
1 doboz konzerv csicseriborsó (kb. 40 dkg)
2 nagyobb krumpli
1 doboz darabolt paradicsom (kb. 40 dkg)
10 dkg zöldborsó (mirelit, ha van friss)
1 sárgarépa (negyedbe vágva és vékonyan felszeletelve)
1 nagyobb fej hagyma, finomra vágva
2 gerezd fokhagyma apróra vágva
1 erős paprika felszeletelve vagy csili/krém
1 ek. olívaolaj
1/4 tk. kurkuma
1/4 tk. garam masala
1/4 tk. curry
1 l víz
só és bors
korianderlevél, ha van
  1. Először is érdemes minden hozzávalót felaprítani és magunk mellé készíteni, csak hogy megkönnyítsük az életünket...
  2. Az olajon a hagymát, a fokhagymát pároljuk meg. Adjuk hozzá a répát, a krumplit, az erős paprikát/csilikrémet, a kurkumát, a garam masalát és a curryt, majd 1-2 percig folytassuk a párolást.
  3. Jöhet a paradicsom, a víz és sózzuk meg. Fedő alatt főzzük addig a levest, amíg a krumpli majdnem meg nem fő.
  4. Ha ez megtörtént, tegyük bele a csicseriborsót és a zöldborsót, és főzzük még kb. 10-15 percig, amíg a csicseriborsó meg nem puhul.
  5. Ha van korianderlevelünk, azzal díszítve tálaljuk!
Forrás: Carole Clements: A legjobb receptek : levesek. Vince Kiadó, 2005

Maga a könyv 120 különböző ízvilágú leves receptjét tartalmazza a világ különböző tájairól. Bár a levesek fotói nem éppen a mai trendeknek megfelelő stílusban készültek, a receptek azért jók és csak néhol tartalmaznak beszerezhetetlen/helyettesíthetetlen alapanyagokat!

2011. március 13., vasárnap

Kókuszos-lime-os keksz

Szóval, ez a keksz nem ma készült, hanem még csütörtökön, de csak most sikerült lefotózni (még maradt belőle, de nem azért, mert nem finom, sőt!). Ráadásul így az általam/saját magamnak indított keksz vasárnap mozgalomnak is eleget tudok tenni a "csúszással"!

A recept Doctor Peppertől származik, köszönet érte! Az általa megálmodott lime-kókusz párosa különleges ízhatást eredményez, kimondottan finom és különleges keksz lett belőle, szinte eteti magát! Hópihe és lepke formájú kekszeket gyártottam a Desszert Mesterben frissen vásárolt kiszúrókkal. A tészta nagyon kiadós, majdnem két tepsinyi keksz lett belőle.


A hópihékkel a telet siratom, a lepkékkel pedig a beköszöntött tavaszt üdvözlöm :))!

Hozzávalók:
10 dkg margarin
15 dkg liszt
5 dkg kókuszreszelék
5 dkg porcukor
1 kisebb lime reszelt héja
1-2 evőkanál víz
1 tojássárgája
  1. A felsorolt hozzávalókból állítsuk össze a keksz tésztáját. Ha összeállt, tekerjük folpackba és tegyük be a hűtőbe (akár egy éjszakára is mehet!).
  2. Ha már jól lehűlt a tészta nyújtsuk ki ízlés szerinti vastagságúra és szaggassunk a kedvünknek éppen megfelelő mintákat.
  3. Nekem az előmelegített (totál egyszerű) sütőben kb. 10 perc alatt megsültek!

2011. március 9., szerda

Részeges tortácskák és dinoszaurusz bonbon

A hétvégi bonbon-gyártás maradék alapanyaginak eltüntetése céljából születtek meg ezek az apró tortácskák. Az alapjuk sima egyensúly tészta (1 tojásból), kör alakú szaggatóval kivágva, félbevágva és a trüffel krémmel betöltve/bevonva. Picit tömény lett, de valami isteni! A születésnapomra, az egyik legjobb barátnőmtől kapott trüffel tortára emlékeztetett az íze. Igaz, egy kicsit "csálék" lettek, de az ízük a lényeg, a látvány - jelen esetben - csak másodlagos.


Hozzávalók:
1 tojás
5 dkg margarin
5 dkg liszt
5 dkg cukor
1 tk. sütőpor
1-2 tk. kakaópor
ici-pici só
trüffel krém (lásd itt)
  1. A cukrot a margarinnal keverjük habosra, majd adjuk hozzá a tojás sárgáját.
  2. A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, és a liszttel váltakozva apránként a tojásos krémhez keverjük.
  3. A masszát egy kikent és kilisztezett sütőtálba öntjük, a tetejét elsimítjuk és készre sütjük.
  4. A megsült tésztából egy nagyobbacska pogácsa szaggatóval köröket formázunk, félbe vágjuk őket, majd betöltjük és bevonjuk a trüffel krémmel.

A kis dinoszauruszok a maradék étcsokoládéból készültek, a szintén újonnan vásárolt dinoszaurusz alakú szilikonos bonbon formák segítségével.

2011. március 6., vasárnap

Trüffel krémmel töltött bonbon

Egy hete jóval áron alul sikerült beszerezni három szilikonos bonbon formát. Most a hétvégén sikerült felavatni az egyiket. Eddig csak egy ikeás jégkocka készítővel gyártottunk bonbonokat, a különbség óriási a két forma között. Rengeteg receptet gyűjtöttem azóta össze, melyek közül most sütisarok narancsos trüffel krémmel töltött bonbonját próbáltuk ki. A hozzávalókból a narancs kimaradt, mert elfelejtettem venni, de így narancs nélkül is nagyon finom lett a trüffel krém. Legközelebb a krémhez való alapanyagokat felezni fogom, mert egy kicsit sok lett a 15 bonbonhoz a töltelék (a hozzávalóknál a felezett mennyiséget tüntetem fel). A forma kikenéséhez a 10 dkg (1 tábla) étcsokoládé is egy kicsit sok lett... de a mennyiség nyilván függ attól, hogy milyen alaposan kenjük ki a formát.


Hozzávalók (15 bonbonhoz):
10 dkg étcsokoládé (min. 70%-os) a bevonáshoz
a töltelékhez 5 dkg étcsokoládé (min. 70%-os), 0,5 dl tejszín, 1,25 dkg vaj
  1. Először megcsináljuk a trüffel krémet. Ehhez a tejszínt és a vajat az étcsokoládéval kis lángon felolvasztjuk. Ahhoz, hogy a bonbonba tölthessük, egy kicsit le kel hűlnie, ezért tegyük a hűtőbe.
  2. A másik 10 dkg csokoládét olvasszuk fel (a mikróban is lehet) és egy ecset segítségével kenjük ki a szilikon bonbonformát. Hogy biztos ne legyen majd lukas a kész termék oldala, érdemes több rétegben kikenni a formát. Legalább két rétegben érdemes ezt megtenni. A rétegek kikenése közben tegyük a formát hűtőbe, és minden réteg felkenése után ütögessük egy kicsit a formát az asztalhoz, hogy ne maradjon benne légbuborék.
  3. A kihűlt krémmel töltsük meg a bonbonokat, úgy, hogy a lezáró csokoládérétegnek még maradjon hely, vagyis 1-2 mm-t hagyjunk ki. Megint mehet a hűtőbe, és ha megdermedt, akkor vonjuk be a tetejüket is. Fontos, hogy húzzuk le a formáról a felesleges csokoládét, mert nehezen fogjuk tudni kiszedni a kész bonbonokat a formából. Mielőtt kiszednénk a bonbonokat a formából, érdemes a hűtőben pihentetni őket!

2011. március 5., szombat

Sárgarépás-póréhagymás krémleves mustárral (és sajttal)

Ez egy igazi tavaszváró leves, ráadásul, ha meg szeretnénk szabadulni néhány feleslegesnek mondott kilótól, akkor még abban is a segítségünkre lehet! Ha ez utóbbi a célunk, és nem a tavaszt várjuk, akkor hagyjuk ki a sajtot. Egyéb esetben akár még sajtos pirítóst is fogyaszthatunk hozzá. Az sem utolsó szempont, hogy lényegében pillanatok alatt elkészíthető és nem igényel beszerezhetetlen hozzávalókat. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a család konzervatívabb ízléssel megáldott tagja körében nem aratott maradéktalan sikert ez az egyébként finom leves.


Hozzávalók:
4 szál sárgarépa
1 póréhagyma
1 burgonya
1-2 gerezd fokhagyma
1 tk. csípős mustár
1 l húsleves (ha nincsen más, helyettesítsük leveskockával)
1 ek. vaj
bors, római kömény ízlés szerint
10 dkg reszelt sajt
  1. A sárgarépát, a póréhagymát és a fokhagymát aprítógéppel daraboljuk fel. A póréhagymából pár karikát tegyünk félre a díszítéshez. A megpucolt krumplit vágjuk fel kockákra.
  2. A felforrósított vajon forgassuk át a felaprított zöldségeket, ízlés szerint borsozzuk és tegyük bele római köményt, ha szeretjük. Öntsük fel a húslevessel és főzzük addig, amíg a krumpli megpuhul.
  3. Ha ez megtörtént, botmixerrel pürésítsük a levest és tegyük bele a mustárt. Tálaljuk a félretett póréhagymával és a reszelt sajttal.
Forrás: Nők Lapja Konyha 2011. márciusi száma

2011. február 21., hétfő

Betyár gombóc

Kivételesen nem sütemény jön, hanem egy nagyon betyárosra sikerült gombóc receptje! A gombóc zsemlemorzsás húsgombóc, tejfölös gombás szószban, galuskával körítve. A recept Jucitól származik, és hogy mitől lett betyárosabb a kelleténél? Hát, a plusz paprikától, ami a gombócokba került, tévedésből..., de így is finom lett!


Hozzávalók:
40 dkg darált hús (ízlés szerinti húsból)
1 tojás
zsemlemorzsa, só és bors a gombócokhoz
25 dkg gomba, nagyobb darabokra vágva
1 tejföl
1 kis fej hagyma
só, bors, pirospaprika
1 ek. liszt
  1. A darált húst, a tojást, a zsemlemorzsát dolgozzuk össze, sózzuk és borsozzuk. A masszából készítsünk apróbb gombócokat.
  2. Kevés olajon a hagymát pirítsuk üvegesre, pirospaprikázzuk meg és öntsük fel vízzel. Ebbe a pörköltes alapba tegyük bele az előkészített gombócokat és fedő alatt kb. 15 percig pároljuk.
  3. Ha letelt a 15 perc, tegyük bele a gombát és főzzük készre az ételt.
  4. A végén a tejföllel elkevert liszttel habarjuk be a gombócokat.

2011. február 14., hétfő

Citromos keksz

Ez a citromos keksz készült a vasárnapi keksz sorozat újabb részeként. Az a jó benne, hogy a megadott mennyiségből pont egy tepsinyi keksz lesz, nem pedig több tonnányi (bár egyébként annyi is elfogyna belőle, olyan finom :)). Maga a sütemény nem túl édes, a tetejére kerülő citrommáztól pedig kellemesen savanykás, ez a két íz így együtt pont jó... A receptet Samy's Bistro-jában találtam.


Hozzávalók:
12 dkg liszt
10 dkg margarin
4 dkg cukor
fél citrom reszelt héja
1 csipet só

Mázhoz:
10 dkg porcukor
1-2 ek. friss citromlé
  1. A lisztet, a cukrot és a margarint gyúrjuk össze tésztává. Meg kell dolgozni vele, de lassan összeáll. Tegyük fóliába és rakjuk a hűtőbe legalább 1 órára.
  2. A tésztát nyújtsuk ki kb. fél cm vastagra, szaggasuk ki tetszőleges formával, majd 10 perc alatt süssük aranysárgára. Meg kell várni, hogy rendesen kihűljön, akkor tudjuk majd a mázzal megkenni.
  3. A citromlét keverjük össze a porcukorral és vonjuk be vele a kihűlt kekszeket. Ha szeretnénk, fel lehet díszíteni őket.

2011. február 6., vasárnap

Svéd gyömbéres keksz

Ha vasárnap, akkor keksz! Most svéd gyömbéres keksz készült, nem utolsó sorban azért, mert szinte semmi extra nem kell hozzá (meg mondjuk, nem is nagyon volt itthon más süteményhez alapanyag...). Finom fűszeres, ropogós keksz, belül meg puha. Az eredeti recept Stahl Judité.


Hozzávalók:
10 dkg liszt
1 nagy csipet sütőpor (½ kávéskanál szódabikarbóna is kellene bele az eredeti recept szerint)
5 dkg cukor
5 dkg margarin (vaj hiányában)
3 ek. méz
1 púpos kávéskanál őrölt gyömbér
½ kávéskanál őrölt fahéj
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg
1 késhegynyi frissen őrölt bors
  1. A fűszerkeverékhez keverjük össze a fűszereket egy tálkában, és melegítsük elő a sütőt (190 fokra (gázsütőn 5-ös fokozat)).
  2. A tésztához a lisztet, a sütőport, fűszerkeveréket és a cukrot keverjük jól össze. Tegyük hozzá a margarint, a mézet és gyorsan állítsuk össze a tésztát.
  3. A kész tésztából gyártsunk 2-3 cm átmérőjű gombócokat és tegyük egy sütőpapiros tepsire őket. Egy pohár segítségével lapítsuk a gombócokat kb. 1 cm vastagra. Szórjuk meg a tetejüket egy kevés cukorral és süssük meg őket. Kb. 8-12 perc kell nekik (a méz miatt állítólag gyorsan megpirulhatnak/éghetnek).
  4. Miután kivettük a tepsit, a kekszek még nagyon puhák, szóval a sütőpapírral együtt tegyük egy rácsra őket, hogy ott megszilárdulhassanak hűlés közben.

2011. január 30., vasárnap

Húsos quiche

A quiche (kis) a franciák pizzája. Az a jó benne, hogy lényegében bármivel meg lehet tölteni, csak a tejszínes-tojásos massza a fix, amivel a tölteléket leöntjük. Fontos, hogy gyorsan és csak hideg hozzávalókkal dolgozzunk a tészta összeállításakor, mert csak akkor lesz omlós a tésztánk. A tésztát mindig elő kell sütni, ehhez fedjük le a tésztát sütőpapírral és szórjuk meg pl. szárazbabbal. A vaksütés azért elengedhetetlenül fontos, mert ha kihagyjuk, akkor a tésztánk felpúposodik és a töltelék is el fogja áztatni az alapot, és az nem jó...

A wikipédia szerint legismertebb quiche a klasszikus Quiche Lorraine, mely viszonylag kevés hozzávalót igényel. Kell bele jó minőségű húsos szalonna, tojás, magas zsírtartamú tejföl. Az eredeti quiche nem tartalmaz sajtot. Ha egy kevés hagymát is adunk az előzőkhöz, akkor már Quiche Alsacienne-ről, azaz elzászi quiche-ről van szó.



Hozzávalók a tésztához:
24 dkg liszt
12 dkg vaj/margarin

kevés hideg víz

Hozzávalók a töltelékhez:
25 dkg darált sertéshús
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 db chili paprika
kevés olaj
2 db tojás
200 ml főzőtejszín
20 dkg füstölt sajt
só, bors, rozmaring

  1. A lisztből, a vajból, és a sóból egy kis víz hozzáadásával rugalmas tésztát gyúrunk. Folpackba csomagoljuk, és a hűtőbe tesszük egy fél órára pihenni.
  2. Addig a kevés olajon megfonnyasztjuk az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát. Hozzáadjuk a húst, ízesítjük a chilivel, sóval, borssal és a rozmaringgal. Addig pirítjuk, míg a hús kifehéredik.
  3. A kivajazott piteformába beletesszük a kinyújtott tésztát, megszurkáljuk és kevés fehérbabbal lesúlyozva elősütjük.
  4. Az így előkészített tésztára rátesszük az előzőleg megpirított húst, valamint a tojásokkal és sajttal összekevert tejszínt.
  5. Sütőben készre sütjük.

2011. január 26., szerda

Cseresznyés dzsemmel töltött aprósüti

A recept Idinyótól származik, ő a sötét angyal szemének keresztelte el a süteményt. A sütemény tökéletes, gyorsan elkészül és valami isteni puha keksz a végeredmény (de tényleg!!). Igazából olyan, mint egy csokis cookie dzsemmel megtöltve, de szerintem töltelék nélkül is megállja a helyét. Ráadásul nagyon-nagyon sokáig puha marad...



Hozzávalók:
260 g liszt
40 g kakaópor
1 tk. sütőpor
220 g margarin
1 tojás
100 g cukor
1 púpos ek. (házi) vaníliás cukor
csipet só
1 teáskanál (színtelen) keserű mandula aroma
egy kevés étcsokoládé feldarabolva (opcionális)
cseresznye dzsem (lehet más ízű is)
  1. A margarint a kétféle cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojást és az aromát.
  2. Jöhet a liszt, a só, a kakaópor és a sütőpor, valamint a csokidarabkák. Kézzel az egészet jól kidolgozzuk.
  3. A hűtőbe tesszük egy kis időre, csak hogy könnyebb legyen később dolgozni vele.
  4. Ha a tészta kellően lehűlt, kisebb gombócokat formázunk belőle. Egy fakanál segítségével a gombócok közepébe lyukat gyártunk és tepsire pakoljuk őket, majd megtöltjük őket dzsemmel.
  5. A recept szerint tepsinként kb. 15-18 perc alatt készre sütjük őket. Elméletileg ekkor még puhák, de ahogy hűlnek megszilárdulnak.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...